Szakszótár

Aktív szenes szűrő: A mechanikai szűrőn egy külön tartóban aktív szenet helyeznek el, amely a vegyi anyagokat a levegőből vegyi úton megköti. Idővel elveszti hatékonyságát, cserélni kell.

Elektrosztatizált szűrő: A mechanikai szűrő különleges műanyagból készült, amely magához vonzza az apró porszemeket is, ezért hatékonyabban szűr a hagyományos szűrőnél.

Éjszakai program: Az emberi szervezet, alvás közben kényelmetlennek érzi hosszabb időben az elalváskori hőmérsékletet. Ezért a készülék a program kiválasztást követően óránként emeli a szobahőmérsékletet.

Fan coil: Vízzel működő ventilátoros konvektor. Nyáron hideg vízet keringtetünk benne, és enkkor hűt, míg télen ugyanabban a készülékben melegvizet keringtetve fűteni tud. Egy készülék ami a fűtést és hűtést is ellátja. Általában vezérlőtermosztáttal felszerelt.

Folyadékhűtő: A fan coilos rendszerekhez a nyári üzemmódban használatos hidegvizet állítja elő. Tulajdonképpen egy nagy “hűtőszekrény” amely lehűti az átfolyó vizet. Több féle kivitelben készül, a helyi adottságoknak megfelelőt lehet választani.

Hőszivattyú: Olyan készülék amely a hidegebb környezetből a melegebb környezetbe hőt “szivattyúz”, vagyis szállít. A hideg hőforrás lehet a talaj, természetes víz, vagy télen akár a levegő.
Gazdaságos, környezetbarát fűtési mód. A kompresszor elektromos teljesítményének 3-4 szeresét tudja fűtési energiaként leadni. Ez nem kamu… a többletet a környezetből, vagy hőforrásból “szivattyúzza” át.
Abban az esetben, ha a földgáz nem áll rendelkezésre, és a klimatizálás is szükséges, érdemes megfontolni az alkalmazását.

Hőszivattyús split: Átmeneti időben a készülékben a hűtőköri folyamat egy váltószelep segítségével megfordul. A beltéri egység ennek megfelelően fűteni fog, míg a kültéri egység a külső környezetet „hűti”. Ilyen splitekkel általában kb.3 szoros fűtési teljesítmény adható le a felvett elektromos teljesítményhez képest. A fűtő üzemmód általában 0°C felett alkalmazható gazdaságosan. Ezek a készülékek mellett a magyarországi klímaviszonyok miatt szükséges hagyományos fűtést is alkalmazni.

Inverter: A hűtendő helyiség pillanatnyi teljesítményigényének megfelelően szabályzott a kültéri egységben a kompresszor fordulatszáma. Az alacsonyabb teljesítmény igénykor alacsonyabb a kompresszor fordulatszáma, ennek megfelelően alacsonyabb az elektromos fogyasztása és az zajszintje. A legkorszerűbb szabályzási mód, mellyel akár 30 %- os üzemeltetési költségmegtakarítás is elérhető.

Plazmaszűrő allergiásoknak: Egy elektromos téren átáramoltatott levegőben a vegyi szennyeződéseket, mint a cigarettafüst, szagok, spórák, atkák, allergének stb. A szennyeződéseket ártalmatlan komponenseire, oxigénre, nitrogénre, vízre, széndioxidra stb. bontja, amelyek szagtalanok és nem ártalmasak a szervezetre. Ez a szűrő nem tömődik el, nem kell regenerálni, továbbá fertőtleníti a levegőt, megsemmisítve a spórákat, vírusokat és baktériumokat. Allergiásoknak ajánlatos a használata. Nagyon rövid időn belül (1/2 óra) jelentősen csökkentik a levegőben lévő allergének koncentrációját (akár a felésre). Nem tömődik el, nem kell cserélni, a termelt H+ és OH- ionok természetes anyagok, az emberi szervezetre ártalmatlanok. Mivel az ionok termelése folyamatos, nem kell az elhasználódástól, hatékonyság csökkenéstől tartani.
A berendezés légionizátorként is működik, a hegyi levegőhöz hasonlatosan, dúsítja a levegőt serkentő ionokkal.

Pollenszűrő: Olyan mechanikai szűrő, amely a kis méretű pollenszemeket is képes megfogni, ezáltal csökkenti a helyiség pollenkoncentrációját.

Programozás: A készülék egy előre beprogramozott időpontban elindítható, illetve leállítható. A programozásnak megfelelő, előre beállított hőmérsékletet készülék a kívánt időben tudja biztosítani, ha szükséges a készülék hamarabb elindításával.

Split: Háztartási osztott rendszerű komfort léghűtő. Általában a hőmérsékletet és a páratartalmat lehet vele befolyásolni. Az angol split szó osztottat jelent, tehát egy kültéri és egy beltéri egységből áll. Alkalmazásuk kis létesítményekben, kevés helyiség esetén célszerű.